.:Gőtelap:.

Terrarisztikai börze, Szent Pölten, 2008. 02. 24.


Kilátogattunk a St. Pöltenben megrendezésre került Exotica elnevezésű, terrarisztikai börzére. Mivel a rendezvénynek helyet adó város nagynak számít Ausztriában, a megközelítés során nem kell navigációs rendszert, vagy térképet használni, mert az úton folyamatosan, és világosan ki van táblázva, hogy merre is kell mennünk. A városba érve sem okoz nagyobb gondot a kiállítás helyének megtalálása, mert 3-4 kanyar és megközelítőleg 1 km autózás után már ott is vagyunk. A városon beül a VAZ (a kiállításnak helyet adó komplexum) is ki van táblázva, és teljesen logikusan, az autópálya mellett kapott helyet. Ami némi kellemes meglepetést okozott, hogy a nyitás előtt fél órával érkezve, még bőségesen volt parkolóhely, ami ráadásul ingyenes. A börze ideje alatt a parkolóban többször kint jártunk, és szabad hely mindig volt. A parkoló közvetlenül a bejárat előtt van, így nem kell sokat sétálni az autótól. Ezt csak azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert az Expo területén rendezett börzék esetén, a legnagyobb kényelmetlenséget a parkolóhely hiánya, távolsága, és ára okozza. A bejárat elé érkezve találunk lángosos, sajtos, süteményes standokat, ahol az árak ugyan helyi mértékkel lettek kialakítva, így egy átlag magyar utazónak kissé magasak lehetnek, de legalább lehet beszerezni, harapni, és innivalót (az Expo területén ilyennel sem találkozni). Az érdeklődést tekintve bátran állíthatjuk, hogy igen nagy. Már a nyitás előtt szembesülhetünk a látogatók sokaságával. Az épületbe érve rögtön szembetűnik a német, és angol pénztárak elhelyezése (Lévén a német nem világnyelv, gondoltak a külföldi látogatókra is.). A belépő kifizetése után, egy kultúrált, papír, csuklóra rakható szalagot kapunk, mellyel a börze területéről ki-, és bejuthatunk akármikor. A látogatottságot tekintve, aki rendesen körbe szeretne nézni, az készüljön fel arra, hogy a viszonylag nagy tömeg miatt akad olyan stand is, ahol akár 10-15 percet is várni kell, mire odajuthat az ember. A standok közötti utcák elég szélesek, a két oldalon nézelődők között, középen még el lehet sétálni mindkét irányban, bár egy-egy nagyobb tömeget vonzó standnál felgyűltek a látogatók, ezzel teljesen lebénítva a közlekedést. Amennyiben kisebb gyermekkel szándékozunk kilátogatni, készüljünk fel arra, hogy egy embernek folyamatosan a gyermekre kell figyelni a nagy tömeg miatt. Na de a benyomások után lássuk a kínálatot. A kínálati palettán szinte minden megtalálható, ami a terrarisztikával kapcsolatos. Szakkönyvek igen széles választéka, elsősorban német, és angol nyelvterületen, folyóiratok, szaklapok. Igen sokféle kivitelben lehet akváriumot, terráriumot vásárolni, az egyszerű üveg kiviteltől, a hátterezett fa alsórésszel, és fatetővel rendelkező sokszög terráriumig, amibe a szellőztető, és világító rendszer is be van építve, és elég exkluzív kivitelezéssel készül. A felszerelések skálája is igen széles (fűtések, szűrők, csipeszek, hálók) de nem mondanám teljesnek a kínálatot. Vízi, és szárazföldi növények is nagy választékban megtalálhatóak, az egyszerű gömbmohától, az orchideáig. Eleségállatok, almok, aljzatok, fagyasztott és szárított eleségek is vásárolhatóak. Dekorációs kellékek is beszerezhetők, a mohától, a rózsafagyökéren át, egészen a cserép kiegészítőkig. Aki állatot szeretne vásárolni az is nagyon jó helyre tévedt, hiszen minden díszállat fellelhető, ami a terrarisztikában szóba jöhet. Kígyók, siklók, agámák, szkinek, varánuszok, teknősök, békák, pókok, ízelt-, és ezerlábúak, és gőték. Számomra rendkívül kellemes meglepetés volt, hogy nem csak hüllőket árusító standon találtunk egy-egy gőtefaj képviselőit, hanem volt olyan kiállító is, aki csak gőtéket hozott a börzére. Gőtés szemmel igencsak gazdagnak mondhatom a kínálatot, hiszen a Cynops (tűzhasú) család több faját is megtalálhattuk, a klasszikus C. orientalis, és C. pyrrhogaster mellett az itthon ritkaságnak mondható C. ensicauda, és C. orphicus faj is megtalálható volt. Hozzá lehetett jutni Axolothoz (Ambystoma mexicanum) akár természetes, akár albínó színben, vagy Bordás gőtéhez (Pleurodeles waltl). A Tylototriton verrucosus faj egyedei is beszerezhetőek voltak több színváltozatban is. Jellemző, hogy a gőtéket különböző méretben is megtalálhatjuk, és mivel az ár a mérethez igazodik, viszonylag olcsón hozzájuthatunk egy-két faj növendék egyedeihez. A tároló edények, és dobozok, általában igen informatívan feliratozottak, meglehet tudni a faj latin, és német nevét, nagyobb egyedek esetén a nemét, néhol még a kikelés idejét is. Kérésre, vagy ha látszik a komoly érdeklődés, az egyedek testközelből is megnézhetőek, ezzel is megkönnyítve döntésünket. Az árak is egyértelműen fel vannak tüntetve minden esetben, és börzéhez méltóan hajlandóak is engedni belőle, akár úgy is, hogy nem alkudozunk. Az árak tekintetében igen furcsa a tapasztalat, van, ami itthon olcsóbb, jellemzően a gyakori fajok, és van, ami a börzén olcsóbb, ezek jellemzően az itthon közepesen gyakori fajok. Aki ritka vagy nehezen beszerezhető fajt szeretne megvásárolni, az készüljön fel egy viszonylag nagyobb összeg elköltésére. Összegzés képen egy jól szervezett, kultúrált körülmények között megrendezett börzét láttunk, ahol találkozni magyar szóval mind a látogatók, mind a kiállítók szájából, és ugyan kicsit zsúfoltnak mondható a sok látogató miatt, de a tömeg nem véletlen, hiszen a kínálat is rendkívül szélesnek mondható. A kilátogatás költségei sem túl borsosak, hiszen a megközelítőleg 650-700Km autózás a két autópályadíj megfizetéssel együtt nagyjából 20000-25000Ft, ami 4-5 fő esetén, fejenként leosztva már nem is olyan nagy összeg. A belépő felnőttek esetén 7€, míg gyermekek esetén 4€. Remélem sikerül a következő börzére is kilátogatni.