Az intézmény megközelítése igen egyszerű, hiszen a 31-sz. főúton Budapest irányából érkezve, az első kereszteződésnél balra fordulva, pár száz méter autóút után meg is érkezünk az állatkert elé. Az állatkert előtt minden alkalommal sikerült parkolóhelyet találni, a megközelítést megkönnyítendő az állatkert ki van táblázva.
Ahhoz, hogy az intézmény jelenét, és a mára kialakított arculatát értékelni tudjuk, nem árt, ha megismerjük a múltját. Az intézmény 1979. május 25-én (legtöbb hazai állatkerthez hasonlóan gyereknapon) nyitotta meg kapuját. Az intézményt az egykori Lehel hűtőgépgyár költségvetéséből építették, és tartották fenn. A korszakra jellemzően, az abban az időben sablonosnak mondható vasbeton, és vasrács párost alkalmazval, minden létesítményt téglatest alakúra tervezve épült meg az állatkert. Ami önmagában nem jelentett volna problémát, hiszen az ilyen korú létesítményekre ez jellemző. Azonban a rendszerváltás beköszöntével, a privatizáció elérte az egykori Lehel hűtőgépgyárat is, amely új tulajdonosa nem kívánta tovább támogatni az intézményt. Az állatkert fenntartó nélkül maradt, az elöregedett, és idejétmúlt létesítményeivel, infrastruktúrájával. Sokáig tervben volt az állatkert bezárásai is. Végül Jászberény város, az intézmény megtartása mellett döntött, és elkezdődhetett a modernizáció, és megújulás. Fontos tény, hogy ez az egyetlen olyan nagy állatkert, amely nem megyeszékhelyen, vagy a fővárosban üzemel. Ez a tény csak azért fontos, mert a város költségvetése jóval kisebb, mint egy megyeszékhely költségvetése, így az állatkertnek juttatott támogatás is messze elmarad a többi állatkertéhez képest.
Az állatkert mai képe foltokban még megidézi a múlt árnyas időszakát, de az összképet nézve, egy korszerű, szépen és ötletesen kialakított intézményről beszélhetünk. Az állatkertet alapvetően két részre kell bontanunk. Az összes alapterület 4,5 ha, amiből megközelítőleg 2,5 ha az állatkert, és megközelítőleg 2 ha a növénykert.
A növénykert, egy rendkívül szép, és gondozott park, amelyet egy szabálytalan vonalvezetésű sétányon végighaladva fedezhetünk fel. Az egyes fa, cserje, bokorfajok előtt táblákon kihelyezve informálódhatunk az egyes fajok jellemzőiről, sajátosságairól, elterjedésükről. A sétány mellett sok helyen találhatunk padot, melyeken megpihenve élvezhetjük a hazánk külön tájegységeire jellemző növényfajok kavalkádját. A növénykert ad otthont a madárvédelmi mintakertnek is, ahol a kihelyezett leírások, és szemléltető eszközök segítségével tanulhatunk meg együtt élni a hazai fajokkal, ismerhetjük meg alapvető szokásaikat, jellemzőiket.
Az állatkert nem nagy, a megközelítőleg 2,5 ha alapterület, és a szűkös költségvetés nagyban meghatározza, mind a tartható fajok számát, mind a kifutók kialakításának módját. És ugyan minden fajcsoportból találunk érdekes példányokat, alapvetően a korlátokhoz képest kénytelen az állatkert a bemutatásra szánt fajokat kiválasztani. A kifutók kialakításánál minden faj esetén az állatok igényeit tartották szem előtt. A legtöbb kifutóban teret kapott a víz, melyben előszeretettel játszanak. Azt hiszem, ha valaki egy látogatás alkalmával a három vízben játszó medvét látja, nem vonja kétségbe a vizesárok szerepét. A kifutók legtöbb helyen "ketrec" rendszerben lettek kialakítva. Sok érv, és ellenérv szól a ketrec rendszer ellen, és mellett. Ami tény, hogy a hely hiánya miatt a ketrec rendszerben kialakított kifutók helytakarékosabbak, mint az árokkal, vagy vízfelületekkel elkerített kifutók, valamint az állatokat is közelebb engedi a látogatókhoz. Tény az is, hogy kevésbé fényképezőgép barát, hiszen az átlagos látogatók által használt kompakt gépek hajlamosak a rácsot tekinteni témának. Mivel Jászberényben a hely hiánya eldöntötte, hogy melyik rendszert kell használni, nem nagyon van miért megkérdőjelezni ezt a döntést. A ketrecek megszakítása üvegfalakkal fényképezőbaráttá tehetné a kifutókat, azonban a beszerzési költségek, a folyamatos takarítással eltöltött idő, és az állatok által összekarcolt üvegfalak cseréje jelentős költségeket emésztene fel.
Az állatkert hátsó részén, egy mesterségesen kialakított tó közepén végigfutó fahídról szemlélhetjük meg, a szektorokra osztott, a híd két oldalán elterülő területeken lévő, elsősorban vizet, vagy mocsaras környezetet kedvelő fajokat. A kialakítása ennek a résznek rendkívül ötletes, és testközelbe hozza az állatokat. Megeshet az is, hogy amíg a mindössze 10-15 cm távolságra lévő szarvast fotózzuk, addig az állat finoman megpróbálja megcsipkedni fényképezőgépünk tokját. Találkozhatunk ezen a területen madárfajokkal, mosómedvékkel, patásokkal. A hídon végighaladva juthatunk el az állatsimogatóhoz.
Az állatkert nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a látogatók elégedetten távozzanak. A 10:00 és 16:30 közötti időszakban 30 percenként vehetünk részt egy-egy programon. A programok között szerepelnek látványetetések, amik alkalmával az állatok a természetben megszokott módon "megdolgoznak" az élelemért, illetve állatbemutatón is részt vehetünk. Minden etetés alkalmával, a látogatókat is bevonva, zoopedagógiai, és ismeretterjesztési oktatásban is részesülhetünk az adott fajjal kapcsolatban. Szinte folyamatosan találkozhatunk a gondozókkal, és bátran fordulhatunk hozzájuk segítségért. Az állatkertben egy igen nagy játszótér is helyet kapott, amit a látogatásaim alkalmával előszeretettel használtak is a gyerekek.
Az állatkertben bemutatott megközelítőleg 90 faj, és a 2007. évi majdnem 80 000 látogató azt sugallja, hogy a látogatók szeretik a Jászberényi Állat- és Növénykertet. Az állatkerten végbement, és jelenleg is folyamatban lévő megújulás mindenképpen a látogatószám folyamatos emelkedésében lemérhetően előre mozdította az állatkertet. A gondozók pozitív hozzáállása, az állatok, és az állatkert iránti elkötelezettsége, a látogatókkal való kommunikációs képessége külön dicséretet érdemel.
Összegzésképpen elmondható, hogy egy ötletesen kialakított, a hely korlátai mellett is jól elrendezett állatkertről beszélhetünk. Mindenkinek tudom ajánlani az intézmény meglátogatását. A kisgyerekkel érkezők sem fognak csalódni. Az állatkert akadálymentes, így akár babakocsival is könnyedén végigjárható. A kis méret miatt akár délelőtti program keretében is meglátogatható, és nem kell egy egész napot feltétlenül rászánni, azonban aki szeretné az állatbemutató, és látványetetési programokat végignézni, annak hamar elillan az idő.
Az állatkert részt vesz az EAZA (European Association of Zoos and Aquaria, Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége) által életre keltett "Kétéltűek bárkája" (Amphibian Ark) elnevezésű programban, egy interaktív kétéltű bemutató pavilonnal, ahol rengeteg információt tudhatunk meg a hazai, és európai kétéltűekről. Az intézmény EAZA tagsága folyamatban van. Amennyiben EAZA tagságot kap, akkor az európai fajmegőrző program keretein belül bővítheti állományát. Az intézmény nap mint nap nyújt segítséget a bajba került madarakon, legyen szó sérülésről, vagy mérgezésről, akár kis-, akár nagytestű madarak esetén. A régió madárvédelmi centrumaként hatalmas segítséget nyújt a hazai fajok védelmének területén.
Idén érkezett lakók: Hiénák, nyílméreg békák, nílusi ludak
Idén született lakók: Láma, mókus majom, fehérkezű gibbon, benett kenguru

A Jászberényi Állat- és Növénykert térképe
Támogatás: Mint minden állatkertnek, a Jászberényi Állat- és Növénykertnek is igen nagy szüksége van a támogatókra, és a támogatás minden formájára, legyen szó örökbefogadásról, vagy felajánlásról. És nem kell feltétlenül nagy összegben gondolkozni, (ha a 2007. évi 80 000 látogató mindegyike csak 100 forintot ajándékozott volna az állatkertnek, akkor könnyen kiszámolható, hogy 8 000 000 forinttal gyarapíthatták volna az állatkert költségvetését.) minden apró segítségre szükség van! De éppúgy szükség van a tárgyi felajánlásokra is, vagy a "társadalmi" munkaként nyújtott segítségre. A felajánlásokat az állatkert honlapján, megtalálható elérhetőségeken keresztül lehet megtenni.
Aki többet szeretne megtudni a Jászberényi Állat- és Növénykert elérhetőségeiről, aktuális programjairól, megközelítéséről, nyitva tartásáról, annak ajánlom figyelmébe az állatkert hivatalos honlapját: http://www.jaszberenyzoo.hu
A cikk elkészüléséhez nyújtott segítségért külön köszönetet szeretnék mondani a Jászberényi Állat- és Növénykert vezetésének, és dolgozóinak!